A gondolkodásmód

  ,,A Wehrmacht-szótárban a „rajtaütés” nem pillanatnyi cselekvésformát, de nem is egy gátlástalan parancsnok őrült ötletét jelöli. Az ún. rajtaütés a legtöbb esetben egy olyan felelősségteljes vezető jó előre, hideg fejjel, merészséggel és gyors reagáló-képességgel megtervezett akciója, aki mindig átlátja a helyzetet, maga is megéli és ambiciózusan törekszik annak sikeres végrehajtására. Ennek feltétele az, hogy kiváló hadászati ismeretei mellett kiváló emberi tulajdonságokkal is fel legyen ruházva. Feltétlen bizalommal bírjon a beosztottai iránt, és a szó igazi értelmében ő legyen az első katona a csapatában. A rajtaütést nem lehet megparancsolni! Ehhez egyetlen parancsnoknak sincs meg a tényleges és morális jogosultsága, mert csakis a csapatvezető személyiségében rejlik ennek az alapja. A gyors támadás sokszor éppen a magát szerencsésnek gondoló parancsnok könnyelmű döntésén áll vagy bukik. A valóság egészen másként néz ki. Egy ilyen parancsnok mindig beleéli magát az ellenfele helyzetébe. Átérzi annak sorscsapásait és vereségét. Ismeri ellenfele testi és lelki gyötrelmeit, gyengeségeit és erősségét. Nem a felsőbb parancsnokságok jelentéseire hagyatkozik csak, mert azok csupán a keretét adják meg az eljövendő cselekedetnek, semmi többet nem jelentenek. A döntést neki magának kell meghoznia, hosszú mérlegelés után. Az ellenség képét ezer apró részletből kell összeállítania. Az előrenyomulási útvonalat is úgy kell ismernie, mint a tenyerét. Olyan, már rég elfeledett ösztönök törnek elő belőle, amelyekkel szinte kiszagolja ellenfelét. A foglyok arcából sok minden nyilvánvalóbbá válik számára, talán úgy, mint egy tolmács ezer oldalas kihallgatási jegyzőkönyvéből. Ő nem egy szimpla elöljáró, hanem egy élharcos! Az ő akarata a csapat akarata is. Az erejét a gránátosaitól kapja, akik hisznek benne, és akik még a pokolba is elkísérnék őt.”